A Mindenség tengerében

Amikor teret adsz magadban a lecsendesedésnek, merj gyengének lenni, találkozni a rossz érzésekkel, gondolatokkal és sírni, ha kell.
Ne küzdj ezek ellen, mert az mind a múltban tart. Végre ne te akarj irányítani, és ne a megszokások rabjaként próbáld megtapasztalni a végtelent.

Mindenféle technikák helyett próbáld meg a spontán megtapasztalást, a gondviselést átélni jelenedben, amely aktuális, amely életteli.
A sírás és fájdalom csak azokat zavarja, akik teljesen elfeledkeztek a korlátlanságukról, és azonosultak a személyes énjükkel. Azok számára már nincs „fentebb”, nincs gondviselés, mert teljesen azonosították magukat egy-egy szerepükkel, és csak a saját tehetetlenségükre emlékezteti őket…

A tudatosság gondoskodó tengerében teljesen természetes gyengének lenni, és élvezni a megszabadulást, a feltöltődést és minden kegyelmet amit átélhetsz, ha képes vagy engedni a pillanatot magadban.
Csodálatos és felszabadító az, amikor végre nem kell szégyellned magad, nem kell visszatartani mindazt, amivel semmi probléma sincs.
Lelked mélyén tudod, hogy ez is hozzád tartozik, az élet része, és amikor arra oktattak, hogy „légy erős és ne sírj”, akkor is csak arra késztettek, hogy megtagadd természetes léted egy részét, megtagadd azt a folyamatot is, amely alapvetően segítene egy-egy tehertől megszabadulni és valóban erősnek maradni.

A rohanó világban neked kell gondoskodnod arról, hogy időt szentelj a gyásznak, az emlékezésnek, az újjászületésnek, a tanulság megértésének…
Természetesen látszólagosan az is az erő megnyilvánulása, amikor hihetetlen terheket cipelni vagy képes magadon feleslegesen, csak éppen mindez elveszi a kapacitást a hatékony cselekvéstől, élettől és könnyed, szabad létezéstől…

Amikor megnyitod a szíved és engeded az életet áramolni szabadon önmagadban, akkor megélheted a pillanat valóságát. Olyan valós és tartalmas pillanatokat, mint amikor egy lepke száll közel hozzád, bár meddig is tart elégedett leszel…