Keresztnév, becenév és a hozzájuk kapcsolódó élmények

Sok szülőnél figyeltem meg azt, hogy amikor gyermeküket szigorú, fegyelmező hangnemben szólítják meg, akkor becézgetés helyett a gyermek teljesen kimondott (amennyiben több keresztnévvel is rendelkezik) keresztnevét használják, de gyakori a vezetéknévvel együtt történő forma is… Viszont ezen helyzeteket kivéve a gyermeket másképpen, becézve szólítják a mindennapokban. Sok esetben ennek mélyebb oka érzelmi szempontól az is, hogy az illetékes szülő saját maga gyengeségei és sérelmei miatt is verbálisan és érzelmileg átmenetileg távolabb helyezi a gyermekétől magát amikor azt fegyelmezni próbálja. Ez már önmagában is egy elég komplex folyamat, ami erősen szerencsétlen dolog, hiszen a szülő érezhető módon sok sérelmet hordoz maga is e témában… (A szigor és határozottság nem összekeverendő a negatív érzelmekkel és agresszióval, ami sajnos sok esetben társul a különböző viselkedésekhez például türelem híján…)

Nos a gyermek szempontjából szemlélve a dolgot sok esetben az eredeti, nem csorbítva, becézve kiejtett keresztnevéhez gyakran rossz élményeket, rossz érzéseket társít akaratlanul is. Hiszen nem csak otthon fegyelmezik, de a bölcsődében, óvodában, iskolában, stb. amely élményekhez még társulhat a nevével történő csúfolódás is, ami egészen kis korban, elfajult helyzetekben bizony hagyhat erős negatív lenyomatokat érzelmi szinten.

Én sosem szerettem ha becéznek, kivéve azt a pár alkalmat és személyt, aki képes volt valódi kedvességgel és jó érzéssel tenni azt, de ez sajnos elég ritka dolog…
Egyik jelenség amit nagyon nem szerettem, ha valaki megkérdezte tőlem, hogy hogyan szólíthat, majd azt firtatva elkezdett nekem felajánlani más alternatívákat ahelyett, amit én közlök vele.
Ez nem csak rettenetesen sértő de rendkívül modortalan ostoba és agresszív dolog is…
Persze ezt is lehetne tovább fejtegetni, hogy az illető az adott megszólításokhoz milyen élményeket társít tudat alatt, azon személyek kapcsán akiket szintén azonos módon kellett szólítson az élete során…

Azt hihetnéd, hogy ez a téma egy egyszerű és teljesen elhanyagolható dolog, de ha önismeretről és tudatosságról beszélünk akkor igen is jelentős, mint minden ami bennünket érint…!

Felnőttként többször is megvizsgáltam magamban azt hogy ki, miként becézett, szólított engem az életem során, és ezen helyzetekből mennyi volt az, amit én generáltam, és amit mások aggattak rám önkényesen, csak mert nekik úgy tetszett a megszólításom…

Nos az egészet leredukálva, visszatértem tudatosan az eredeti nevem használatára.
Kedvesen és határozottan megkértem minden ismerősöm arra, hogy Istvánnak szólítsanak.
Ezen kérések alkalmával és az új ismeretségek kötésekor is előfordult többször az említett eset, amikor ezt nem akarták elfogadni és kaptam az ajánlatokat a különböző megszólításokra:
„mert az István az túl szigorú”, „mert az István az túl hivatalos”, „mert az Isti sokkal aranyosabb”…
Na igen az összes efféle kijelentés az illetők múltját tekintve sejtet megannyi élményt.
Nos magam tisztelete révén nyilvánvaló hogy szigorral jelenik meg a kijelentés, hogy igen is szólítsanak úgy ahogy azt én kérem és ne erőszakolja rám senki a maga elképzelését…!

Továbbá, ha tudatosságról beszélünk, akkor ideje minden fogalmat amelynek elcsorbult vagy téves jelentést tulajdonítunk tisztára mosni. Nos ennek elkezdésére pont jó alkalom a saját nevünk tisztára mosása magunkban és másokban.

Idővel érdekes módon mindenki megtanulta hogy „Istvánnak” szólítson minden helyzetben, így az idő múlásával saját maguk is, tudat alatt elkezdtek pozitív élményeket társítani az eredeti nevemhez, még ha ennek nincsenek is tudatában. Én azonban éber figyelemmel vagyok minden pillanatban, és észreveszem azt másokon is amikor Istvánnak szólítanak és mégis képesek ezt kedves, szívélyes hangsúllyal tenni mindenféle gyermeteg becézgetés nélkül. Hiszen én vagyok az a kedves szeretetteljes ember akkor is, amikor az eredeti nevemen szólít…

Ismertem olyan embert is, aki képes volt jelenetet rendezni azért, mert véletlen nem „Kisztinek”, hanem „Krisztának” szólították… Ezt a kedves hölgyet egyszer négyszemközt megkérdeztem arról, hogy mi ennek az oka, és elmesélte, hogy sokat csúfolták azzal, hogy „Kriszta tiszta gyagya, mert …” című csúfos mondókával.

Sajnos sokan azért is nem akarják a másik embert az eredeti nevükön szólítani, mert azt „nehéz vagy hosszú” kiejteni.
Például, ha kiejtjük a Krisztina esetében a „Kriszti” vagy „Kriszta” beceneveket, akkor artikulálás közben megfigyelhető, hogy némileg kisebb erőfeszítést igényel az „a”-végződéssel történő kiejtés.
Sok névvel kapcsolatban hajlamosak az emberek meg spórolni a név végét, hiszen az fizikailag is fárasztóbb, több arcizom mozgatását és időt igényel…
Erre olyan példának is voltam tanúja, amikor kisebb közösségen belül az egyik illető konkrétan a másik nevének hosszát hozta fel ellenérvként, amikor az azt kérte, hogy az eredeti nevén szólítsák mindenféle becézgetés helyett. Gyakorlati tapasztalatom és megfigyelésem az, hogy ha valakit elfogadunk akkor annak teljes nevét is szívesen mondjuk ki, legyen az bármilyen hosszú. Ez viszont sajnos fordítva is igaz, így joggal feltételezhető, hogy aki ezt meg akarja csorbítani az már alapvetően nem akar elfogadni bennünket…

Pár hete történt, amikor megkérdeztem egy nálam magasabb, termetes kollégámtól, hogy „Téged mindenki Petinek szólít, vagy van, aki Péternek, a Peti-t jobban szereted?”. A kérdésem jól megalapozott volt, hiszen egy felnőtt termetes férfi esetén némileg furán hat a Peti megszólítás, hiszen a viselkedése és a jelleme alapvetően nem utal gyermeteg viselkedésre.
Nos a válasz egyértelmű volt: „Igen a Petit szeretem, édesanyám mindig Péternek szólított amikor szidalmazott, vagy ordibált velem így azt nem szeretem” – Nos ez egy körülbelül negyven életévet közelítő felnőtt férfi esetében is jól látható, hogy mennyire mély sebeket ejtett rajta a sok régi emlék és azokat máig kezeletlenül hordozza magában, és a saját teljes nevét képes önmaga is elnyomni egy becézéssel, csak hogy ne is kelljen emlékeznie a feldolgozatlan emlékekre. Pedig ha ő is megtanulná azt amit én alkalmaztam idővel ő maga is rendkívül megszeretné a saját nevét, sőt azon túl megszabadulna a sok negatív töltéstől stb…

Természetesen azzal semmi gond nincsen ha valakinek valamiért jobban tetszik valamely becézési forma, vagy egy felvett „indián nevet” használ amit egy adott fejlődési pontot elérve kapott másoktól akár, de mindenesetre érdemes mégis megvizsgálni ezen esetekkor is, hogy valóban rendben van-e legbelül ez a kérdéskör, valóban nem társít semmi negatív érzést a saját nevéhez…