Végtelen stabilitással vagyok a változás,
minden pillanatban állandó áramlás.

Struktúrák és formák köztes halmaza,
létjogosultságát az idő megadta.

Az idő, melyen át történik az élet,
nem kell, hogy értsed, elég ha megéled.

Az idő folyása, a tapasztalat állandósága,
melynek a lét állandó alapja.

A jelennek tűnő bűvös illúziók halmaza,
mely teremti a múltat s jövőt,
igazolva a benne lévőt.

Dinamikus áramlatok végtelen sora,
egymásból szőtt univerzumok csillogó pora.

Halhatatlan lélek végtelen állapota,
egybecsengő létezések örömteli dala.

Zaj és robaj, halk suttogás,
szellő szárnyán feltűnő finom, lágy illanás.

Idő az, míg anyagban a lélek,
teret ad hát folyton, mindaddig, míg élek.

Az idő, mint egy húzóerő,
mely által életre kel a benne lévő.

Felsuhant, mint a levél,
melyet felkapott a szél.

Felismerte mindazt,
mit teremtettél.

Egy pontban ragyog az idő s az anyag,
egymás tükrében megragadtak.

Az időnek nevezett élő erő, az anyag
valóságát ölelő bölcső.

Csak mert tapasztalod a linearitást,
megélheted a végtelent átható áramlást.

A szeretet a létezés azon alapja,
mely a létezésed itt és most megadta.

Felismerheted benne hát önmagad,
minden formán túlmutató, alkotott áhítat.

Kegyelmes szavakkal egybeszőtt vallomás,
a Mindenség tengerén áramló áldomás.

Kegyelmes létezés benned most árad szét,
szíved ragyogásával jöttél hát felém.

Nem tudtad, mi az, mit majd meglátsz bennem,
mikor kérted, hogy tekintsek rád itt menten.

Akaratod az, mely magához húzott,
kérésedként téged a szívedben kibontott.

Tehetséges lényed új utakat teremt,
megengedve élni mindazt, mi itt vagy bent.

Megengedő akarat, kíváncsi tapasztalat,
tested megremeg, hisz bontod a falakat.

Szentséges elfogadásban fürdőzik most szíved,
ragyogó tekinteted tükrözi a lényed.

Barangolások megannyi kalandos sora
juttatott el téged ezen állapotodba.

Gyönyörködöm benned, a végtelenedben,
megannyi kitartás gyűlt ide most be.

Kegyelmes pillanatok örömteli sora
fakasztott mosolyt itt most az arcunkra.

Gondtalan derű, mely a végtelenbe kísér,
felszabadít mindaz, mit megengedtél.

Szeretet melegsége hatott át megint,
ragyogó arcod, ahogy most rám tekint.

A létezés kegyelmében úszik a tekintet,
csodálat, áhítat, hálaként éltük meg.

Minden lehetőség, mely itt életre kél,
szívünk dobbanásaként lüktetve bennünk él.

Felismerjük egymást, mint megannyi önmagunk,
egy létezőként folyton csak ragyogunk.

Feloldódott, mely sosem létezett,
majd újabb tapasztalatként ismerhetted meg.

Megengedésben, együttlétben
találkozhatnak egy szentséges térben.

Finom, selymes fátylak simogató érintése,
úgy tűnik el minden a nyári szélben.

Majd újjászületnek végtelen színekben,
teret adva annak, mi sosem volt kezdetben.

Mégis egy a lét, mely örökkön-való,
mindent átható, megtapasztaló.