"A szavaid és lényed melegén szőtt folyón jött felém..."
Az emlékezés mestere
Az emlékezés mestere,
kér, hallgass a szívedre!
Az emlékezés mestere,
itt él benn a jelenben.
Az emlékezés mestere túl az időn és a szón,
kire csak emlékszik, ki él tapasztalón.
Nem lehet el menni mellette,
mert túl és benne van,
előtte és utána,
mégis a jelenre mutat.
Az emlékezés mestere vitt az ismeretlenbe,
megmutatta fát a folyót, érezve a mindenhatót.
Az emlékezés mestere vitt a végtelenedbe,
élj csak benne, élj tovább,
látod nem csak délibáb!
Emlékezés mestere itt él most is szívedben,
ő az, kinek része vagy,
kinek utadat át adtad.
Utad része, vezetője,
megálmodott titkos őre.
Hívd hát őt be ide most,
a fényből az árnyék felragyogott.
Hagyd hogy fogja kezed megint,
ő mindig csak jóra int.
Vezeti kezed,
fürkészi szemed,
minden csodát kint és benned.
Hagyd hogy éljen,
tovább éljen,
benned mindig fénybe érjen.
Áthalad a mindenen,
fordul veled végtelen.
Benne a létező minden gondolata,
annak lélegzett áramlata.
Minden tökéletes itt és most,
csak engedd hogy éljünk hát együtt most.
Benne az élet és benned a lüktetés,
egybe forrt szívek, egymásban árad szét.
Minden mi itt vagyunk,
a csoda mind maga,
egymás előtt tisztelgő ragyogás pillanata.
Áldott minden pillanat,
mi felragyog benned itt,
csodálat mely áthatott engem most ismét itt.
Mind egybeforrt mennyei pillanat,
melyet csak átragyog az áramló áhítat.
A mennyei csodákra emlékszel a múltban,
lásd meg hát ismét mind,
itt a jelenben újra.
Szeretlek, ölellek,
kérlek csak éljed meg.
Engedd hogy szívedben pompaként szülessek.
Átható, ragyogó, mindent alkotó,
a végtelen egységén örökkön áramló.
Pillanatok, szemlélt valóságok sora,
mind az itt megjelent pillanatok nyoma.
Mindenben benne él,
itt vagy te is jelen.
Ezernyi szívben csillogó végtelen.
Bármit is kérdeznél,
a felelet ő maga.
Veled egységként a tudat csillaga.
A csillagod ragyogása,
melyet nem fed el,
senki romlott mása.
Mindenben lüktető és jelen levő,
mindent átható éltető erő.
Erők tánca és találkozása,
az élet folyamának teremtett alkotása.
Minden pillanatban emlékszem rád,
magammal viszlek,
élek benned tovább.
Alkotok végtelen,
csodálom a múltat,
mégis áhítom veled most az újat.
Az idő végtelen mezején áramló,
csillogó, ragyogó örökkönvaló.
Természeted hívja a teremtett csodát,
téged mit önmaga képében ismét ragyogva át.
Oda vissza táncoló,
tündöklő tekintet,
mely tisztán átható égi üdvözlet.
Minden valóságban benne a szentség,
te vagy az,
ki mindenben árad most is szét.
Az emlékezés mestere túl a végtelenedbe,
örök folyam őreként csillogva árad benned most is szét.
Benned élő rezzenések sora,
mint megannyi szavának kimondott ostroma.
Benned ébred az mi sosem pihent meg,
formát váltva folyton,
mégis felismerted.
Éljed, csak éljed,
legyél álmodozó,
s az álmok között teremtő valóságot hozó.
A valóság is benned él,
ismerd hát újra meg.
Fogom két kezed,
veled most élem meg.
Minden formában jelen van a pillanat,
a szemlélő tekintet új utakat ad.
Felismert csodák képében,
tovább gyűrűző álmok mélyében.
Mélyről jövő valóság,
teremtett sokaság,
érzéki látomás,
valódi emlékmás.
Valódi hisz éled mind,
a természet csodája mindig is rád tekint.
Szemedben az éj melege,
és a nap hűsítő szele,
a végtelen körforgás áldott kegyelmese.
Ragyogó szempár,
mely mint egy kincsestár,
mélyről jövő érzések valóságát adja át.
Átható erő,
ragyogó tekintet,
valódi melegség,
nem kell az ítélet.
Inkább csak itt éljed,
mint azt a csodát,
amelyet valósággá tett megannyi látomás.
Látomások sora,
vágyak kirakata,
álmodott jövő jelen pillanata.
Megannyi áhítat,
végtelen csoda,
a szeretet áramlásának örök forgataga.
Megjelent benned is a mindenség vágya,
megteremtett valóság örök látomása.
Örökkön körbe ér a valódi tekintetek sora,
melyet az áhított szeretet váltott most valóra.
Minden valóságban benne van a csoda,
benned is megjelent ennek az illata.
Illatozz hát tovább,
te gyönyörű alkotás,
lényednek csodáit felfedő áramlás.
Áramló, lüktető, impulzív életed,
mely a kegyelem üdvözleteként megjelent értelem.
Értelmes minden érzés és gondolat,
amely a szívedből új utakra mutat.
Nem kell hogy emlékezz minden hallott szóra,
nem kell hogy megértsed mit mutat az óra.
Életed folyása nem megy parancs szóra,
sokkal inkább fontos hogy emlékezz a jóra.
Jóra fordul minden, ha mind felismered,
mind azt a csodát mely benned születik meg.
Áldott kegyelmesem,
szerető kedvesem,
életet adó gyönyörű életem.
Az emlékezés mestere ült most ide le,
tekintetéből átragyog az életed tengere.
Ragyogás mely nem vakít,
csak felszabadít,
mélyről jövő bölcsesség alkotói éhség.
A mélység is valóság, csak kiterjedés nem más,
lelked számára természetes áramlás.
Nincs benne fent és lent,
csak éljed a végtelent.
Minden illúzió megtartja a falat,
mindaddig míg az szükséges tartalmat ad.
Aztán mikor új napra ébrednél megint,
újabb áldomásként szerte foszlik mind.
Meghaladott léptékek újabb sora,
a valóságod éltető hírnöke, vándora.
Gyönyörű tágasság,
újabb élmények,
mint a benned élő lüktető szépségek.
Most pedig figyelmed ismét rád szegezem,
érzem mily melegség árad a szívemben.
Az emlékezés mestere nem hagy nyomot,
nem kér,
csak éltet és éled,
hogy mindig velünk legyél.
Szabadon száll a szó, de nem mindenható.
A mindenség jelenét örökkön átható.
Cselekvő, szemlélő gyönyörű tekintet,
a mosolyod szépsége ihletett ismét meg.
Mosolyod mely a kedves szavaid mentén is ragyog,
igazán csak a szíveddel láthatod.
Megannyi kétely és elfeledd csoda,
helyébe lép most a felfedezés kora.
Mindennek hajnalán megszületett magány,
csak átvezetett az életed egy újabb kapuján.
Nem vagy egyedül és nem is leszel soha,
hisz benned él mindig a Jó Isten mosolya...